A vízszűrőben találták meg a halott színésznőt

PUBLIKÁLÁS: 2015. január 15. 20:00
Mexikóváros egyik negyedének lakói már hetek óta arra panaszkodtak, hogy furcsa íze van az ivóvizüknek. Kiderült, hogy az egyik központi vízszűrő tartályban egy nő rothadó holtteste okozta problémájukat.
Bors

A 27 éves Carmen Yarira Noriega Esparzat utoljára tavaly februárban látták, amikor konditermi edzése után hazafelé indult. A színésznő azóta nem került elő, családja és a rendőrség szerint egy banda elrabolhatta és szexrabszolgaként használhatta őt. Esparza rokonai mindent megtettek, hogy megtalálják szerettüket, de végül egészen döbbenetes módon bukkantak rá a nőre.

 

 

Mexikóváros egyik lakónegyedében már egy ideje arra panaszkodtak, hogy furcsa utóíze van az ivóvizüknek, amikor pedig a helyi vízművek meglátogatta a házat, akkor az egyik tartályban bukkantak rá a 27 éves lány holttestére. Esparzat a testén lévő, plasztikai műtétekből származó hegek alapján azonosították, ugyanakkor azt továbbra sem tudja senki, hogy miért kellett meghalnia. A Dream In Demon szerint az ügyben tovább folytatódik a nyomozás és azt is vizsgálják, hogy a holttest milyen károkat okozhatott azoknál, akik a „fertőzött” ivóvízből ittak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.