December 15-én kísérik végső útjára Bártfai Andreát, akiről csak kevesen tudták, hogy gyermekkora óta a híres író, irodalomtörténész, kommunikációs szakember Nyáry Krisztián társa volt a magánéletben és a munkában.
Rajongók, barátok, ismerősök tucatjai fejezik ki részvétüket az írónak, akinek feleségét – számtalan filmes és színházi produkció sajtófőnökét – öt hónap alatt győzte le a halálos betegség.
– Mindvégig bizakodott benne, hogy felépül, dolgozott, amíg képes volt rá, annak ellenére, hogy súlyos fájdalmakkal küzdött. Halálhíre mindenkit sokkolt – mondta az egyik ismerőse.
Megkerestük Nyáry Krisztiánt, aki évekkel ezelőtt robbant be a köztudatba, amikor híres magyar írók, költők szerelmi életéről írt könyve hatalmas siker lett. Pillanatok alatt a közérdeklődés középpontjában találta magát, s most pályája csúcsán vesztette el élete szerelmét. A Borsnak nem kívánt többet mondani annál, mint amit közzétett a hivatalos Facebook-oldalán.
Évekkel ezelőtt így vallott a HVG-nek feleségéről:
– A mi történetünk viszonylag egyszerű abban az értelemben, hogy gimnazista korunk óta együtt vagyunk, és van két kiskamasz lányunk. Ami igazán érdekes, hogy mind a ketten nagyon hasonló területen mozgunk, de nagyon ritkán dolgozunk együtt szorosan, gondolom, a konfliktusok elkerülése miatt. Szeretem a munkát és a családot egymásról leválasztani. Mivel ez nem munkának, hanem szórakozásnak indult, ezért miután megírtam valamit, mindig megmutattam Zsömének, hogy tegyen javaslatokat, javítsa ki a hibákat. Ma is így születnek a posztok: este megírok valamit, éjjel elolvassa, szól, ha valamin érdemes változtatni, és ha ez megvan, akkor másnap reggel kiteszem a Facebookra. Így adta magát, hogy ő fogja szerkeszteni a kötetet. Örülök, hogy ez így történt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.