Először december 6-án, Mikulás napján tett közzé egy felhívást közösségi oldalán Sztehló Nikolett: három nappal korábban eltűnt a lánya, a három és fél éves Fruzsina.
„A szüleimmel tartózkodik, gyermekrablás miatt tettünk feljelentést, aki tudja, hol van, értesítsen minket vagy a rendőrséget. A nagyszülők gépkocsival rendelkeznek, külföldre szökés veszélye fennáll” – írta az aggódó édesanya. A Bors már ezekben a napokban felkereste a szülőket, de akkor még nem akartak nyilatkozni: bíztak benne, hogy lányuk előkerül, és nem kell a sajtó segítségét kérniük.
December 12-én Nikolett azt írta ki az üzenőfalára: végre hírt kaptak lányukról. „Édes kicsi Mucikánk, végre beszélhettünk veled telefonon, és tudjuk, hogy jól vagy!” December 17-én úgy tűnt, véget ér a kálvária: Niki akkor arról számolt be azoknak, akik segítettek kislánya keresésében, hogy Fruzsi napok múlva hazatérhet. Ez azóta sem történt meg.
– Utoljára december 16-án találkoztunk vele Dunakeszin, a gyermekjóléti szolgálatnál. Akkor a nagyapja egy ismeretlen férfi társaságában érkezett, később egy lesötétített terepjáróval elhajtottak. Azóta nem láttuk Fruzsit – mondja szomorúan az édesanya, Nikolett.
A gyerek ideiglenes elhelyezési határozattal a nagyszülőknél lehetett december 17-ig, ez aznap megszűnt.
– Másnap, december 18-án, fél tizenegykor kellett volna átadniuk nekünk a kislányunkat a gyermekjóléti szolgálatnál, de nem érkeztek meg. Akkor mi is és – hivatalból – a gyámhivatal is feljelentést tett. Arra gyanakszunk, hogy a határhoz közel eső osztrák hegyekben, kisebb panziókban, sőt Németországban is lehetnek, ott élnek rokonok. Az sem kizárt, hogy csak mi hisszük ezt, és igazából itthon rejtegetik a lányom. A legszörnyűbb, hogy fogalmam sincs, hol lehet! – mondja.
Az édesanya állítja: Fruzsi elvitelét már hónapok óta tervezték a nagyszülők.
– Előre kitervelhették az egészet. Voltak jelek, amelyek erre utaltak, de csak most, utólag sikerült összerakni a részleteket. Borzalmas volt ezzel szembesülni akkor, amikor azt hittük, végre egy család lehetünk – jelenti ki Niki.
Fruzsi apukájával, Péterrel már több mint egy hónapja várják haza kislányukat:
– Ha valahol ezt látná, akkor szeretnénk, ha tudná, hogy szeretjük, minden erőnkkel küzdünk érte, és töretlenül várjuk haza. Nagyon hiányzik, és itt várják a fa alatt a becsomagolt karácsonyi ajándékai – csuklik el Niki hangja.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat, keresik az eltűnt kislányt. Vizsgálják Fruzsi eltűnésének körülményeit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.