Az aszteroidát október végén észlelték egy orosz obszervatóriumban. Vladimir Lipunov, a Moszkvai Állami Egyetem csillagásza szerint a 400 méter átmérőjű égitest háromévente halad el a Föld mellett. A 2014 UR116 jelű aszteroida nem jelent közvetlen fenyegetést a Földre – hangsúlyozta a tudós, ám arra is felhívta a figyelmet, hogy ez az objektum ezerszer akkora erejű robbanást okozna, ha mégis összeütközne a Földdel, mint a 2013-ban Cseljabinszk város felett a földi légkörbe csapódó, busznagyságú meteorit. Ennek érkezése több kilométer sugarú körben rongálta meg az épületeket, törte ki az ablakaikat.
Lipunov szerint a 2014 UR116-hez hasonló méretű űrsziklák keringési pályáját nehéz kiszámítani, mert más bolygók tömegvonzása folyamatosan befolyásolhatja. „Állandóan figyelnünk kell erre az aszteroidára, mivel akár egy kicsi kalkulációs hiba is komoly következményekkel járhat” – magyarázta a professzor.
Eddig még csak körülbelül 11 ezret fedeztek fel és katalogizáltak a mintegy 100 ezer földközeli égitest közül, amelyek keresztezhetik a bolygó pályáját, és méretük alapján veszélyesek lehetnek. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) honlapján hétfőn szintén közzétette, hogy a 2014 UR116 nem halad elég közel a Földhöz, hogy fenyegetést jelentene.
A NASA Sentry rendszerének automatikus számításai felvázolták az aszteroida későbbi mozgását. Ezek a kalkulációk kizárják, hogy a 2014 UR116 a Földnek vagy más bolygónak ütközzön legalább még 150 évig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.