Figyelemfelhívó előadássorozatot rendeznek az egyetemi nemi erőszakok ügyében az ELTE hallgatói szervezetei. A lépésre azután volt szükség, hogy az elmúlt hetekben több esetben is robbantak ki botrányok az egyetem gólyatáborai miatt, legutóbb például a jogi kart rázták meg durva ügyek.
Szeptemberben pattant ki a kar tavalyi gólyatáborában történt nemi erőszak, amelyről a Bors is beszámolt. A fiatal lány ügyében azóta – akárcsak a fonyódligeti gólyatáborban történt esetben – még tart a rendőrségi nyomozás. Szintén a jogtudományi kar gólyatáborában történt, hogy trágár, az emberi méltóságot sértő dalokat énekeltettek a fiatalokkal.
Az egyetem gyorsan lépett: három hallgatót két félévre, egyet pedig egyre tiltottak el az ügy miatt. A jogi karra jár Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is, aki a Bors információi szerint az egyik fő kezdeményezője volt a most megszületett közös fellépésnek. Gáspár a Joghallgatók Önképző Szervezetének (JÖSZ) egyik alapítója és vezetője. Számos vitaestet szervezett már, így többek között neki volt köszönhető, hogy például Lázár János, Szájer József, Schiffer András és Karácsony Gergely is tartott már előadást a szervezet vendégeként.
A mostani megállapodást öt hallgatói szervezet írta alá, az előadás-sorozatot a közösségi feldolgozás érdekében szorgalmazták, a problémában jártas szakembereket készülnek meghívni. Az első előadást november első felében tartanák.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.