Mennybe visz a legrémisztőbb lépcsősor

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 05. 16:00
A legkülönfélébb építményekhez a világ minden táján a leghajmeresztőbb lépcsők készültek az évezredek során és a közelmúltban is. A CNN toplistáját a kambodzsai Angkor lépcsői vezetik, amelyekről úgy tartják, a mennybe vezetnek.
Bors

Ahogy a modern kori építészet is a csúcsra tör a magasabbnál magasabb épületek, létesítmények megálmodásával, a régmúlt építészeti csodái is emberfeletti magasságokba röpítenek.

A világ tán legfélelmetesebb, de mindenképpen az egyik legmonumentálisabb lépcsősora Angkorvat templomába vezet, amely a mintegy kétszáz négyzetkilométeres területen álló, több száz templom és szentély között magasodik. Ez az építmény Délkelet-Ázsia gyöngyszeme, Sziemreap városától hat kilométerre található.

A kontinens legnagyobb vallási épületkomplexuma, ötvenezer munkás, ötezer szobrász és kőfaragó harmincévnyi munkájával készült el. A ma is működő vallási központ fontos szerepet tölt be mind a hinduk, mind pedig a buddhisták életében. A lépcsők is vallási üzenetet hordoznak. Annak, aki meg szeretné mászni az építményt, strapabíró cipővel kell belevágnia a túrába. Az építők úgy gondolták, legyen a felfelé vezető út éppolyan nehéz, mint a mennybe vezető.

Miért lett templomváros?

Angkor a Khmer Királyság fővárosa volt 802 és 1432 között. Ma azért látjuk hatalmas templomvárosnak, mert a királyságban csak a templomokat építették kőből, minden más épület, még a paloták is fából készültek, így mára mind elenyészett.

A város 1431-ben, a sziá­mi thaiok támadása után néptelenedett el, a khmerek pedig új fővárost alapítottak. Angkort francia kutatók fedezték fel újra a XIX. század közepén. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.