Meghalt az ország legidősebb férfije

Győr
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 25. 11:40
Meghalt Gallai Rezső, az ország legidősebb férfije. Ahogy mindig is kívánta, álmában érte a halál csütörtökre virradóra a győri Lepke utcai idősek otthonában – írja a Kisalföld. 110 éves volt.
Bors/Kisalföld

Gallai Rezsőről utoljára januárban adott hírt a lap, amikor 110. születésnapját ünnepelte. Az ország legidősebb férfijét a városvezetés mellett a vízügyi igazgatóság is köszöntötte, hiszen Rezső bácsi hetven évig dolgozott az állami szervezet kötelékeiben, a tervezési osztályon.

A legidősebb férfi – s egyben az egyik legkorosabb magyar – akkor maga vágta fel az ünnepi tortát. Nem maradt adós régi történettel sem, hiszen volt miből meríteni annak, aki 1904. január 29-én, másfél héttel az orosz–japán háború kitörése előtt, s szintén ennyivel Csehov Cseresznyéskertjének ősbemutatója után látta meg a napvilágot.

A száztíz éves Rezső bácsi felidézte viszontagságait: amikor Győrbe került, s nem volt semmije, sokszor az egyik belvárosi parkban mosakodott a kertészek öntözőcsövénél. – Bementem a karmelitákhoz, a templomba és leborultam. Még a miatyánkot se tudtam én akkor, csak annyit mondtam, hogy „Istenem, segíts, mert élni szeretnék..” És nézzék meg, itt vagyok ma is, száztíz évesen. Isten adománya.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.