Eltűnt mind az öt gyerekem – jelentette be egy amerikai anya a rendőrségen a múlt héten Dél-Karolina államban, Lexingtonban. Most kiderült: a gyerekeket a saját apjuk ölte meg, akitől a nő korábban elvált. A holttesteket szemeteszsákokba tette, és eltemette. Két állammal odébb, Alabamában találta meg őket a rendőrség egy erdőben, Camden városa mellett – közölte a lexingtoni sheriff irodája.
Azt egyelőre nem közölték a hatóságok, hogy hogyan ölték meg a kicsiket. A legidősebb kisgyerek nyolc éves volt, a legfiatalabb mindössze egy esztendős. Három kisfiúról és két kislányról van szó. A 32 éves apát, a számítástechnikusként dolgozó és a szakmájában állítólag zseninek tartott Timothy Ray Jones-t őrizetbe vették, és a rendőrségen beismerő vallomást is tett.
A szomszédok alig tudtak nyilatkozni a sajtónak a döbbenettől, az az asszony meg sem tudott szólalni a The State nevű helyi lapnak, aki gyakran vigyázott a gyerekekre, amíg apjuk dolgozott. A család egy könnyűszerkezetes, szétszedhető házban lakott egy országút mellett. Az újság tudósítója szerint a nyomok és bizonyítékok után kutató rendőrök egy szemetes, felforgatott otthont találtak: ruhák és holmik hevertek odabent mindenütt, az udvaron is szétszórva a szemét és autógumik.
Az ügyben nyilatkozó ügyész szerint a férfi feltehetőleg szimplán megőrült. Egyébként ő maga árulta el a rendőröknek, hol temette el a gyerekeit. Az apát egy közúti ellenőrzéskor vitték be a rendőrségre múlt szombaton, az őt igazoltató sherifhelyettes ugyanis gyanút fogott. Ki is szúrta a vérnyomokat a kocsiban, a férfinek ugyanis nem sikerült tökéletesen kitakarítani a kocsiját.
Az apa egyébként öt nappal korábban, elsején indult el a gyerekekkel egy családi összejövetelre, de nem érkeztek meg oda. Két nappal később jelentette be volt felesége, a gyerekek édesanyja az eltűnést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.