Elképesztő: tinibandával támadt a fejszés Imre

fejsze
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 10. 19:30
Egy 38 éves férfi két tinivel berontott egy kocsmába, és belekötött az ott italozókba Taranyban. Az egyik vendéget egy fejszével leütötte. Mindhármukat elfogták, de végül szabadon engedték őket. 
Bors

A 38 éves férfi egy 16 és 17 társával együtt tért be a helyi presszóba - írja a sonline.hu. Nyugodt italozás helyett azonban vitázni kezdtek a bent ülőkkel, mindenkibe belekötöttek, egy idő után pedig fenyegetőzni kezdtek. A vita során, egyik pillanatról a másikra, a bandavezér, B. Imre előkapott egy fejszét, és a nyelével leütötte az egyik vendéget. A férfit megvizsgálták, szerencsére csak könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban a tomboló bandát elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki.

– A három elkövető cselekményével olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, mellyel másokban megbotránkozást, riadalmat keltett - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. B. Imrét és a fiatalokat elfogták és előállították, és - szabadlábon hagyásuk mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.