Sokkoló méretűre nőtt Lara Carpenter-Beck hasa, mikor terhes volt kislányával. Egyelőre nem hivatalos, de a Daily Mail információi szerint az asszony bátran indulhat majd a legnagyobb terhes pocak tulajdonosának kijáró címért. Beck dereka a kilencedik hónapban már 140 centis volt.
Bár a terhesség az anyák számára szép élményként marad meg, Becknek csak most, egy évvel kislánya megszületése után sikerült feldolgoznia a nehéz hónapokat. A cukorbeteg nő ugyanis 40 kilót hízott, várandóssága során. Hasa már a 12. héten akkor volt, hogy többen azt hitték róla, már a terhesség végén jár. A 32. hétben pedig már lánya is annyit nyomott, mint egy teljesen kifejlett csecsemő.
- Éjszakánként alig bírtam aludni. Csak a hátamon tudtam feküdni, de olyankor akkora súly nehezedett rám, hogy attól féltem megfulladok – mesélte Beck a riportereknek.
Lánya végül egészségen, közel ötkilósan született. Az anyának pedig egy évbe telt mire sikerült megszabadulnia a terhesség során felszedett kilóktól. A nő elmondása szerint, annak ellenére, hogy számára is hihetetlen mekkorára nőtt első terhessége során, nem tett le arról, hogy a közel jövőben még egy gyereket vállaljon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.