Ágh neje 800 ezret kapott 8 hét után

igazságügyi minisztérium
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 05. 12:00
Két hónapra 800 ezer forintot kapott egy munkáért a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól Ágh Péter felesége. Nem a fideszes politikus az első, akinek házastársa közel kerül a tűzhöz, a feleségek munkához juttatása bevett szokás.
Bors

Ágh Péter fideszes képviselő feleségével szerződött kéthavi munkára az Igazságügyi Minisztérium, vagy­is akkori nevén még Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A tárca még az év elején kérte fel Ágh-Tóth Ágotát, hogy a „közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése” című projektben dolgozzon a fejlesztőprogramok minősítésének előkészítésén.

Az Igazságügyi Minisztérium lapunknak küldött válaszából kiderül, hogy a jogelőd (közigazgatási és igazságügyi tárca) ezen kívül 2013-ban is foglalkoztatta két hónapig Ághnét. Az nem világos, hogy akkor mit csinált és mennyiért.

Ami jelenleg biztos: Ágh felesége az idén február 17-től április 21-ig tartó munkáért cserébe nyolcszázezer forintot kapott. Hogy az összeg bruttó vagy nettó, az nem derült ki egyértelműen az adatokból. A szerződés egyébként azért került az érdeklődés középpontjába, mert Ágh felesége amúgy a minisztérium alkalmazottja volt, a miniszter titkárságán dolgozott.

Így indokol a férj

– Feleségem munkakörülményeire, feladataira és bérezésére nincs ráhatásom. (…) Feleségem több éve dolgozik az államigazgatásban, így tett a házasságkötésünk előtt is. A pályázati kiírás az államigazgatásban dolgozók kompetenciájának fejlesztésére irányult, amely feladat végrehajtásában több közigazgatási alkalmazott is részt vett. A pályázat keretében ellátott munkájuk nem kapcsolódott napi feladataik közé, így az plusz leterheltséget jelentett minden résztvevő számára, akik erre az időszakra és ehhez a feladathoz kapcsolódóan céljuttatásban részesültek. Ennek értéke a kormányzati honlapon megtalálható adatok szerint alakult – írta lapunknak a képviselő.

 

Példás esetek itthonról

Ágh esete nem egyedi. Jobb- és baloldalon egyaránt találunk példákat hasonlóra.

Szerelmes miniszter
Kóka János második feleségét gazdasági miniszterként ismerte meg. Mindez 2006-ban történt. Szandrocha Kamilla akkor mondott le minisztériumi osztályvezetői posztjáról, amikor már várható volt: a sajtó is beszámol szerelmükről.
Feleségből államtitkár
2008-ban a Fidesz szólította fel Veres János pénzügyminisztert, hogy vonja vissza Szilvásy György feleségének, Csáky Bernadettnek a jelölését a pénzügyi tárca szakállamtitkári posztjára. Szilvásy tárca nélküli miniszter, majd 2009-től a nemzeti vagyonkezelő humánpolitikai főigazgatója volt.
Pállfy: nem segítettem!
2011-ben Pálffy István, akkor még KDNP-s képviselő felesége állása miatt magyarázkodhatott. Azt mondta: neje kizárólag saját kapcsolatait használta fel, amikor pályázat nélkül szerzett meg egy kommunikációs állást a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyik háttérintézményében. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.