Tűz ütött ki a Bérkocsis utcában, egy ember meghalt

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 12. 11:15
Kigyulladt egy 300 négyzetméter alapterületű, faszerkezetes, használaton kívül lévő épület Budapesten, a VIII. kerület Bérkocsis utcában szombaton hajnalban. Egy holttestet találtak a helyszínen.
Bors/MTI

Szombat hajnalban tűz utott ki egy elhagyott épületben, Budapest VIII. kerületében. Az első visszajelzések még arról szóltak, hogy nem sérült meg senki a tűzben, később a tűzoltók holttestet találtak a leégett építményben a terület átvizsgálásakor. A Bérkocsis utca közeli házainak homlokzatáról a tűz hatására hullik a vakolat, a műanyag redőnyök megolvadtak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.

Korábban Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a Bérkocsiks utcában a kiérkező tűzoltókat 6-7 méteres lángok fogadták, a nagy tűz veszélyeztette az égő épület mellett álló másik lakóingatlan tetejét, illetve a szemközt lévő 3 emeletes épületet. Három autó megrongálódott a hatalmas hő miatt.

Tájékoztatása szerint a környező épületekből 20 lakónak kellett elhagynia lakását a sűrű füst miatt, ők fokozatosan visszatérhettek a lakóhelyükre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.