Aktuális

Tesvérpár gyújtogatott a Bérkocsis utcában

Bors

Létrehozva: 2014.07.13.

Őrizetbe vettek egy 26 és egy 28 éves férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők gyújtottak fel egy házat a Bérkocsis utcában. A tűzben egy ember is meghalt, a rendőrség nyomoz az ügyben.

A faépület tegnap, hajlani kettő és három óra között gyulladt ki a Bérkocsis utca és a Fecske utca kereszteződésében - olvasható a police.hu-n. A lángok a közeli épületeket is veszélyeztették, de a tűzoltóknak időben sikerült eloltaniuk.

A faszerkezet teljes terjedelmében leégett, bent pedig egy összeégett holttestet találtak. Az első vizsgálatok lapján világossá vált, nem véletlenről van szó, hanem valószínűleg bűncselekmény történt. Nyomozni kezdtek, és hamarosan meg is találták a két gyanúsítottat, egy testvérpárt, a 26 éves M. Attilát és a 28 éves M. Dénest.

– A testvéreket rövid időn belül beazonosították és elfogták. A terhelteket a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat - tájékoztat a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrök közveszélyokozás miatt nyomoznak az ügyben.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715053211
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194073_auto_resized.jpg
ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195148_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715053211
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193382_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715053211
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715053211
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?