Meghalt az Orion űrhajó parancsnoka

McLane
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 18. 17:00
Egy generáció hőse volt McLane parancsnok, az Orion űrhajó kapitánya. Alakítója, Dietmar Schönherr most meghalt, 88 éves volt.
Bors

„Felszáll az Orion, benne McLane a parancsok, utána Tamara, az Orion szamara” – a hatvanas-hetvenes években minden gyerek ismerte és dúdolta ezt a dalt. Az Őrjárat a kozmoszban – az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című tudományos-fantasztikus sorozat ma már megmosolyogtató, de annak idején az egész országot a televíziók elé szögezte.

A McLane-t alakító osztrák színészbe, Dietmar Schönherrbe pedig a lányok, asszonyok jó része beleszerelmesedett, hiszen nem csak jóképű volt, de határozott, férfias, és kordában tudta tartani a mindig akadékoskodó, okoskodó Tamarát.

Dietmar Schönherr – mint arról a Bild című lap beszámol – utolsó éveit Ibiza szigetén élte, de egymás után érték a tragédiák. Tavaly áprilisban holtan talált rá feleségére, Vivi Bachra, akivel 46 évig élt példamutató és boldog házasságban. Három hónappal ezelőtt a színész agyvérzést kapott, azóta harcolt a halállal. Pénteken hajnalban elvesztette a csatát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.