Hülye lottószámok – és hárman is eltalálták!

lottó
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 31. 19:00
Öt egymás után következő számot is kihúztak a szerdai lottón Németországban. Ilyen még csak egyszer volt.
Bors

9, 10, 11, 12, 13, 37 – nem vicc, ezeket a számokat húzták ki tegnap (szerdán) a német hatos lottón. És ami még megdöbbentőbb: hárman meg is játszották ezeket. Így egyenként (csak) 262 713 euró 90 cent – szűken 81,5 millió forint – üti a markukat.

A „ki a kicsit (?) nem becsüli” mondás itt is igaz lehet, de valószínűleg kissé feszültek a „lehetetlen számsorral” nyertesek. A 4 millió eurós jackpot ugyanis az ablakban maradt, hiszen ahhoz az egyjegyű úgynevezett szuperszámot (0-tól 9-ig) is el kellett volna találniuk az említett hat mellett. A halmozódással így most már 7 millió euró a főnyeremény.

Németországban egyébként ez a második eset a lottózás történetében, hogy kihúztak egy ötös számsort. 1999. április 10-én, szombaton így szóltak a nyerőszámok, amiket kézzel húzott ki a sorsolás háziasszonya: 2, 3, 4, 5, 6, 26. De akkor nagyon rosszul fizettek a nyeremények. Rengetegen játszanak meg ugyanis ilyen számsorokat, vagy éppen grafikai alakzatokat a szelvényen – írja a Bild.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.