Hoppá: teherbe ejtette a rab a cukorkaárust

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 05. 14:30
A fiatal holland gyilkos egy perui börtönben vette feleségül állapotos barátnőjét egy meghitt, intim ünnepség keretében. Az újdönsült férj 28 évre kiszabott büntetését tölti.
Bors

A 26 éves Joran Van der Sloot, akit a 21 éves perui diáklány, Stephany Flores brutális bántalmazásáért és megfojtásáért ítéltek el, a börtönben ismerte meg jövendőbelijét. A 24 éves Leidy Figuera a limai Piedras Godras büntetés-végrehajtási intézetben dolgozott, cukorkát és cigarettát árult a fegyenceknek. A reménytelennek tűnő, azonban romantikussá vált szerelemből még gyermek is fogant, ezért a furcsa pár úgy döntött: összeházasodnak.

Maximo Altez, a rab ügyvédje és esküvői tanúja elmondta, hogy az intézetben minden fogoly számára biztosítva vannak a házastársi látogatások. Úgy tűnik a szerelmeseknek ezzel a lehetőséggel már korábban is sikerült élniük, hiszen Figuera szeptemberre várja első közös gyermeküket.

Az ifjú ara a Nydailynews-nak elmonta, hogy a bűnözés már a múlt, egy teljesen új embert faragott Van der Slootból. A 28 év múlva esedékes közös boldogságra azonban árnyékot vet az is, hogy a férfit egy másik nő, Natalee Holloway eltűnése miatt is gyanúsítják. Igaz, hogy “csak” zsarolásért, de ha kiderül a bűnössége, további börtönévek várnak rá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.