Tatabányai rendőrök kapcsolták le George Clooney-t

Tatabánya
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 18. 17:15
Pontosabban azt a férfit vették őrizetbe, aki a színész fényképével igazolta magát. A gyanú szerint lopást követett el házastársával együtt.
Bors/Kisalföld

Egy 77 éves esztergomi bácsihoz ment be F. József és F. Józsefné 2014. június 17-én - számolt be a police.hu nyomán a Kisalföld.

A pár azt állította, az önkormányzatnál dolgoznak és a férfi egészségi állapotáról érdeklődtek. A jóhiszemű sértett beengedte az idegeneket a lakásába. A gyanúsítottak elterelték a bácsi figyelmét és ellopták a szekrényben tartott készpénzét. 

A sértett csak a tettesek távozását követően vette észre, hogy meglopták, ezután értesítette a rendőrséget. A rendőrök azonnal a tettesek felkutatására indultak. Ismerték a személyleírásukat, valamint annak az autónak a rendszámát is, mellyel elmenekültek. Az adatokat Komárom-Esztergom megye valamennyi szolgálatban lévő rendőrének megadták, így fogták el a gyanúsítottakat.

A bűncselekmény elkövetését követően Tatabányán a mozgóőri szolgálatot ellátó Tircsi Gábor rendőr törzsőrmester észrevette a keresett gépkocsit. Értesítette kollégáit, akik a tatabányai vasútállomástól nem messze megállították a kocsit és igazoltatták a benne ülő nőt és férfit. 

A járőrök átvizsgálták a járművet és a gyanúsítottak ruházatát, csomagjaikat. A házaspárnál nagyobb összegű készpénzt találtak, melyet lefoglaltak. Az egyenruhások több hamis igazolványra is rábukkantak a jármű átvizsgálása során. Az egyiken F. József, mint nyomozó kapitány szerepelt, a másikon George Clooney fényképe volt látható, egy harmadik segítségével pedig az asszony igazolta magát egy ismert énekesnő fényképét felhasználva.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.