Jelentkezett a Bors szerkesztőségében egy fiatal pár, amely szívesen örökbe fogadná Fridát, azt a magyar vizslát, akit nemrég egy autó gázolt el Sajószentpéteren. – A Borsban olvastuk, hogy mi történt a kutyával. Nagyon megható volt, szerettünk volna segíteni.
A párom amúgy is akart egy vizslát, most pedig úgy döntöttünk, befogadjuk. Van egy keverék chihuahuánk Szimba, mellé érkezik majd Frida – mesélte a Borsnak a budapesti Jobbágy Szilvia, aki már egyeztetett Frida ideiglenes gazdájával, Benkő Nikivel is. Az állatvédő talált rá a gázolás után az ebre, azóta ő gondozza.
– Fridát megműtötték, szerencsére nem kell amputálni a sérült lábát. Most egy menhelyen lábadozik, naponta látogatom. Már kapott oltást, két hét múlva ivartalanítjuk, addig a lába is gyógyul. Körülbelül hat hét múlva épülhet fel teljesen, utána vihetik Budapestre – mondja Niki.
Lapunk korábban beszámolt róla: Sajószentpéteren egy árokban találtak rá egy éjszaka Fridára, a lába súlyosan megsérült, nem lehetett tudni, megmarad-e. A kutyacsip alapján azonosították a gazdáját is, de ő közölte: vigyék el, altassák el, őt nem érdekli. Az altatás költségeit sem tudja fizetni.
A Bors felhívást tett közzé, hogy gazdit találjon Fridának. Korábban egy Svájcban élő magyar nő vállalta az orvosi költségeket, így továbbra is négy lábon játszadozhat Frida. – Ennek nagyon örülünk, de mi három lábbal is befogadtuk volna – teszi hozzá az új gazda, Szilvi. Hunyadi Áron
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.