A két évvel ezelőtt újraindított Pókember-franchise második része elmarad az előző trilógia középső darabjától, de még így is a jobb képregényfilmek közé tartozik, főleg Dane DeHaannak köszönhetően.
A két évvel ezelőtt újraindított Pókember-sorozat ismét elérkezett a hollywoodi filmek rákfenéjéhez: a folytatáshoz. A második részek csak a legritkább esetben múlják felül az elsőt, ilyen volt például a Birodalom visszavág, a Terminátor, de ide sorolhatjuk az előző Pókember-trilógia középső részét is. Sajnos az új nem ugorja át a lécet, de nem is rosszabb, mint az első felvonás. Éppen olyan.
Tobey Maguire-t Andrew Gar- fieldre cserélték, ami egyértelműen jót tett a filmeknek, mert sokkal jobb színész, mint elődje. Emma Stone-ért pedig nem véletlenül rajong évek óta a fél világ. Az ő jeleneteik a film jobb pillanatai, a köztük lévő szerelmi dráma erős, és ez képes előrébb vinni a sztorit.
Szintén elismerés illeti az alkotókat Dane DeHaan beválogatásáért. A fiatal színész az egyik legnagyobb tehetség az Egyesült Államokban, aki látta az Erő krónikáját vagy a Fékezhetetlent, az jó darabig nem felejti az érdekes arcú DeHaant. Itt is hátborzongatóan jól játszik, kár, hogy csak az utolsó fél órában kerül igazán előtérbe, pedig rá akár egy teljes mozit is fel lehetett volna építeni.
Aki azonban abszolút mellényúlás volt, az az Oscar-díjas Jamie Foxx karaktere. Elektro inkább nevetséges, mint félelmetes. Azért viszont külön pi- ros pont jár, hogy Marc Webb rendező filmvászonra vitte a képregény-történelem egyik legsokkolóbb fordulatát. Ez pedig elég ahhoz, hogy kíváncsian várjuk a 2016-ban érkező harmadik részt.
