Nem érez fájdalmat, így bármikor meghalhat

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 14. 22:00
Az 5 éves kisfiú párnázott szobában alszik, nehogy megsérüljön. Szülei minden mozdulatát lesik, hogy életben maradjon.
Bors

Az 5 éves Jude Grainge Smith-Magenis szindrómában szenved, így nem érez fájdalmat, illetve veszélyérzete sincs - írja a SWSN. A kisfiú szülei ezért kénytelenek minden mozdulatát követni, ráadásul egy párnázott szobában kell aludnia, hogy még éjszaka se sérüljön meg, és magában se tegyen kárt.

A kromoszóma-rendellenesség miatt nem érzi, ha megsérül, ha megég, ráadásul alvászavara is van és a beszéde sem érthető. Mozgása sokszor koordinálatlan, így kortársai messziről elkerülik. A kisfiú állandó felügyeletet igényel, hiszen mentális zavarai is vannak, néha érthetetlen okból agresszívvá válik.

Jude bár tud járni, ha megáll elveszti az egyensúlyát. A kisfiúnak hat testvére van, így legalább az biztos, hogy szeretet veszi körül. Anyja, Laurie szerint komoly sérülése még nem volt és ő tudja, hogy fia belülről egy teljesen átlagos kisfiú. Szereti az autókat, vonatokat és mindent, amivel közlekedni lehet.

A hallása gyakorlatilag elvesztette, mert nem tudott időben szólni senkinek, hogy egyre rosszabbul érzékel. A kisfiú jelenleg Londonban kezelik, de hogy milyen kilátásai vannak, egyelőre nem tudni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.