Hétéves lányát erőszakolta a tiszakürti pedofil

börtönbüntetés
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 15. 17:30
Tíz évről tizenöt évre súlyosbította a börtönbüntetését a bíróság annak a tiszakürti férfinak, aki két éven keresztül erőszakolta, verte és fenyegette hétéves, nevelt lányát és élettársát is.
Bors

A szörnyeteg nevelőapa 2010-ben kezdett ki először élettársa nevelt kislányával, aki akkor még csupán hét éves volt - tudta meg a szoljon.hu.

A férfi ekkor töltötte le éppen aktuális börtönbüntetését, és hazatért élettársával közös tiszabői és fegyverneki otthonukba, ahol az anya közös gyermekükkel, és az asszony előző házasságából született kislányukkal lakott.

A férfi először prostituáltakat hordott föl a lakásra, élettársát többször is megverte, fenyegette, majd 2010-ben már nevelt kislányát sem kímélte: a kislányt verte, majd minden alkalommal szexre kényszerítette. Megesett, hogy egy éjszaka közösült élettársával és nevelt lányával is - miután mindkettőjüket megfenyegette és megverte.

Az asszony két évig tűrte a borzalmakat, majd 2012-ben megelégelte a helyzetet, és elmenekült, feljelentette pedofil élettársát. A rendőrök azonnal őrizetbe vették a férfit, aki az eljárás során mindent letagadott.

Első fokon a bíróság tíz évet szabott ki a férfira, de ezt most súlyosbították. – A Szegedi Ítélőtábla a férfi ellen indított büntetőügyben a vádlott büntetésének tartamát tíz évről tizenöt évre súlyosbította, az ítélet jogerős - tudta meg a szoljon.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.