Furcsa párosra lettek figyelmesek Shanghajban a minap. Egy férfi ugyanis úgy sétáltatta kutyáját, hogy ehhez ki sem szállt az autóból, mindössze lelassított kicsit. Szerencsétlen eb az anyósülésen kilógatott pórázon vezetve rohant a kocsi után.
A fehér BMW-t vezető férfit és az állatot több térfigyelő kamera is látta és rögzítette.
Az autó ugyan lassan haladt, de a kutyának így is loholnia kellett utána. Szemtanúk szerint pedig nem is kevés ideje, ugyanis már alig állt a lábán.
A férfire többen is rádudáltak, sőt volt, aki meg is állította az autót, ám senki nem tudott az embertelen gazdi lelkére beszélni, aki nyugodtan folytatta a kirándulást. A rendőrség a kamerák felvételei alapján már keresi a férfit, akinek forgalom veszélyeztetéséért kell majd felelnie, súlyos pénzbírságra számíthat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.