Agyvérzése után francia akcentusa lett

stroke
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 22. 00:00
Két gyereket nevelt, karriert épített a fiatal nő, amikor egy nap örökre megváltozott az élete. Egy robbanás a fejben, és váratlan képességre tett szert.
Bors

A 30-as éveiben járó Judi a nővérével éppen egy vidám napot töltött el, amikor bekövetkezett a baj. A műkörmöstől jöttek el ketten, és a kocsit vezette, amikor egy nagy robbanást hallott.

– Kiderült, hogy a robbanást csak én hallottam – mesélte el azt a napot, amely hosszú időre nyomot hagyott az életén. – Hirtelen nem tudtam megszólalni, nem tudtam, melyik pedál mire való a kocsiban. Csak a kezemmel kaptam testvérem arca után, így jelezve neki, baj van.

Nagy nehezen megállították a kocsit, felhívták Judi férjét, szerencsére apósa is a közelben volt, aki azonnal felismerte az agyvérzés tüneteit. Judit kórházba került, és elfelejtett beszélni, írni, elfelejtette, ki is ő valójában, nem ismerte meg a gyerekeit, a 10 éves fiát és a négy éves lányát.

– Csak azt láttam, milyen szép gyerekek. De kik is ők valójában? – mondta.

Amikor végre újra beszélni tanult, már francia akcentussal beszélt, méghozzá úgy, ahogy a született franciák.

– A nyáron Európában túráztunk, és Franciaországban is azt hitték, született francia vagyok. Valószínűleg ezzel az elváltozással kell élnem életem végéig…

Az orvosok szerint az agyvérzés agyának azt a részét érintette, amely a beszédért, memóriáért felelős, így alakult ki az elváltozás. Nem a legjobb módja a nyelvtanulásnak, az biztos.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.