Terroristák mészároltak le késekkel 30 embert (18+)

mészárlás
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 02. 11:30
Vasárnapi hivatalos közlés szerint a hszincsiangi szakadár erők előre megtervezett terrortámadása volt a délnyugat-kínai pályaudvari tömeges késelés, amelyben legalább 29, más források szerint 33 ártatlan civil meghalt és 130-an megsebesültek.

A véres akciót Jünnan tartomány székhelyén, Kunmingban, a város vasúti pályaudvarán követték el. Helyi idő szerint este kilenc óra tájban körülbelül tucatnyi, késekkel felfegyverezett ember esett neki válogatás nélkül a várakozó tömegnek és a járókelőknek - számolt be az MTI.

Az online beszámolók szerint a tettesek fekete ruhába öltözött emberek voltak, akik hosszú késekkel "őrült módon" kaszabolták az embereket, üldözték a menekülőket. A sebesülteket kórházba szállították. Öt támadóval a rendőrség a helyszínen végzett, többen szökésben vannak, a várost rendőrök lepték el, és lezártak több utat.

A kínai televízió felvételein jól látszott, amint a rendőrök egy kardhoz hasonlatos fegyvert tesznek műanyag fóliába. A szemtanúk és sérültek váratlan támadásról számoltak be, volt, akit már a jegypénztárnál megtámadtak. A támadásról készült megrázó képeket például ide kattintva nézheti meg.

Az elmúlt években több, súlyos áldozatokat követelő hszincsiangi késes támadásról érkezett jelentés, ezeknek a helyszínei többnyire az utcák, közterületek voltak, áldozataik pedig civil járókelők. Nem ritkák a helyi rendőrség elleni robbantásos, késes támadások, merényletek sem.

A hatóságok általában Hszincsiang függetlenségét követelő, külföldről támogatott vallási szélsőségesekként írják le a támadókat. Az ujgurok, a törökkel rokon nyelvet beszélő muszlim vallású népcsoport tagjai, a nagyrészt elmaradott Hszincsiang-Ujgur autonóm terület őslakói jelenleg a terület népességének körülbelül a 45-50 százalékát teszik ki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.