Az egész Hong Kongot megrázó eset még 2012-ben történt, de a tárgyalások még most is folynak, így került elő újra a történet a Shanghaiist nevű kínai lapnál is.
Csou Hui azután kezdte el terrorizálni barátnőjét és annak négyéves gyerekét, hogy Jeung Ki nem akart neki kölcsönadni új autóra. Illetve a nő már adott neki korábban egy bizonyos összeget, amit nem kapott vissza.
Csou ilyen előzmények után kezdte el fenyegetni a nőt azzal, hogy majd akkor kirakja a netre a róla készült fotókat. Ezután a földre lökte, lányát megverte, majd a kicsinek az erkélyről kellett végignéznie, ahogy a férfi megerőszakolja az anyját.
Jeung ezután döntött úgy, hogy bosszút áll. Valamilyen tudatmódosító szerrel elkábította, majd amíg a férfi önkívületben volt, egy ollóval levágta a péniszét, és a vécébe dobta.
Amikor Csou felkelt, érthető okokból öntötte el agyát a mindent elsöprő düh. Pénisz nélkül is képes volt összeverekedni volt szerelmével, aki önvédelemből egy kalapáccsal mért olyan ütéseket a fejére, hogy Csou belehalt sérüléseibe.
Bár a tárgyaláson maga a nő is beismerte, hogy kegyetlen dologgal büntette volt párját, de ettől még “csak” önvédelemből elkövetett emberölés miatt kell felelnie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.