Bors-játék: Gabi boldog új kávéfőzőjével

Bors-játék
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 11. 11:00
Vasárnapig még bárkire rámosolyoghat a szerencse: számos Bors-nyeremény várja gazdáját. Tépje fel a címlapon lévő matricát, és ha egyezik a három szimbólum, ön nyert! Mint például Szegedi Istvánné, Horváth László és Varga Endre is.
GJ

A kakucsi Szegedi család először nyert játékunkban, egy kávéfőzőt. – Tudom, hogy vannak nagyobb nyeremények, de mi titokban ebben reménykedtünk, mert régi a kávéfőzőnk, és szerettünk volna újat. El se hittük, hogy kívánságunk valóra vált – lelkendezett Szegedi Istvánné.

Lányával együtt régi olvasónk csakúgy, mint az örkényi Horváth László, aki tízezer forint értékű Tesco-utalványt nyert. Véletlenül. – Nem indul a reggel Bors nélkül, de korábban nem szoktam foglalkozni a nyereményjátékkal. A napokban bevittem a lapot a munkahelyemre, ahol a kollégáim véletlenül leöntötték a címlapot, és ahogy törölgettem, észrevettem, hogy egyezik a három szimbólum. Örömömben felkiáltottam: nyertem! – mesélte László. 

Azt is elárulta, hogy a nyereményből a húsvéti bevásárlást intézi majd, és végre eljön az ideje, hogy új üléshuzatot vegyen az autójába.

A zalaegerszegi Varga Endre mottója: csak az nyer, aki játszik. Legnagyobb örömé-re Magnapress Lux mobil mág­nesterápiás eszközt nyert, mert ez kiváló fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő. – Olvastunk róla sokszor a Borsban, de eddig nem engedhettük meg magunknak. A családban többen is szenvedünk ízületi fájdalomtól, ezt kezeljük majd vele. Nagyon elégedettek vagyunk a szerencsénkkel – ujjongott olvasónk.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.