Újpesten bújtatták az eltűnt 14 éves kislányt

megtalálták
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 25. 17:30
Megtalálták Laurát, azt a 14 éves győri kislányt, aki vasárnap tűnt el otthonról. A gyerekre végül Budapesten bukkantak rá.

Laura rejtélyes körülmények között hagyta el otthonát: pénz és telefon nélkül barátnőjéhez indult, de már nem tért haza. Családja attól rettegett, a gyermeket egy szerb fiatalember rabolta el, akivel nem sokkal korábban ismerkedett össze.

A 19 éves, szerb fiatalembert a rendőrök meghallgatták, de nekik is váltig állította: Tatabányánál látta utoljára Laurát, azóta nem találkoztak. Tegnap aztán kiderült, hogy a szerb fiú csak részben mondott igazat.

Laura azt állította a szerbnek, hogy édesapja bántalmazza őt, állítása szerint ezért menekült el otthonról. A fiú – akinek hasonlóan hányattatott gyermekkora volt – megsajnálta a lányt, és megígérte: megszökteti, elbújtatta családja elől, egyik ismerőse újpesti lakásán szállásolta el. A keresésbe a Tolvajkergetők nevűszervezet is bekapcsolódott, ők találtak rá a kislányra, és értesítették a rendőrséget.

Laurát ideiglenesen a Gyermek és Ifjúságvédelmi Intézet Alföldi utcai Gyermekotthonba vitték, majd átviszik a győri intézményükbe. A gyámhivatal kivizsgálja a kislány állításait, hogy édesapja valóban bántalmazta-e őt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.