Szexinek tartja magát a szakállas tanárnő

PUBLIKÁLÁS: 2014. február 17. 13:30
Nő létére akkora arcszőrzete van, mint Fidel Castro volt kubai elnöknek, az indiai származású Harnaam Kaur mégis így érzi jobban magát a bőrében. Legalábbis ezt állítja a Nagy-Britanniában élő, általános iskolai napközis tanárnő, aki megunta, hogy súlyos és ritka betegsége miatt úgy borotválkozzon, mint a férfiak. Úgyhogy most úgy néz ki, mint egy úr.
Bors

A fiatalasszony betegségének tudományos rövidítése PCOS, ami policisztás ovárium szindrómát jelent. Ez egy hormonrendszert érintő kór, gyógyíthatatlan anyagcserezavar, s egyik kellemetlen tünete a túlzott szőrösödés nemcsak a testen, de az arcon is. A most 23 éves Harnaamonnál 11 éves korában jelentkeztek ezek a tünetek, és természetesen borzasztóan érezte magát, hiszen az iskolatársai is folyton csúfolták. Az indiai származású brit nő elkeseredésében még az életének is véget akart vetni – írja a The Sun magazin.

Tizenhat éves korában azonban 180 fokos fordulatot vett az élete. A megoldást és a lelki békét az hozta meg a számára, hogy áttért a szikh vallásra, amely felekezet tagjaként, nem szabad borotválkoznia. Családja maximálisan támogatta a lányt e döntésében és a szakállnövesztésben. Leginkább két évvel idősebb bátyja, Gurdeep állt mellette, akire így most még jobban hasonlít. Ma már cseppet sem zavarja az, amit a tükörben lát.

– Sokkal nőiesebbnek és szexibbnek érzem magam. Az egyetlen, ami számít, hogy szeretem magamat. Ugyanúgy hordok szoknyát, ékszereket és műkörmöket, sminkelek, ahogy más nők – mondta Harnaam, aki ma már nevetve meséli, hogy a gyerekek reakciója volt a legviccesebb. – Azt mondtam nekik, hogy Halloween-jelmez, mire megkérdezték, hol vettem.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.