Gyermekbántalmazás miatt kell a bíróság elé állnia az 57 éves Denise Combs-nak és az 50 éves Anthony Harell-nek, akiket azzal gyanúsítanak, hogy vegyszerekkel harmadfokú égési sérüléseket szereztek fiúknak, ráadásul az eset után még orvoshoz sem vitték.
A szülőket a 15 éves gyerek egyik tanára buktatta le, aki az anyánál telefonon érdeklődött, miért nem megy a fiú már több napja iskolába. A tanárnő szerint az anya azt mondta, fia azért nem mehet suliba, mert lefolyótisztítóval vegyi égési sérüléseket szerzett: összeégette a lábát az ágyékát és a hasát. Az anya akkor a tanárnak azt mondta, a fiút már elvitték orvoshoz, de azt nem tudta megmondani, hogy mikor, s azt sem tudta megmondani, fia mikor mehet újra iskolába.
Ez a zavaros beszéd lett gyanús a pedagógusnak, aki riasztotta a gyermekvédelmi szakszolgálatot, akik a rendőrséggel karöltve azonnal meglátogatták a családot. Amikor a rendőrség megérkezett a tini házához, az apa nem akarta beengedni őket, de a gyereket hajlandó volt "megmutatni": meztelenül kirángatta a ház elé - írta a Dreamindemon.
A fiún azonnal láthatóak voltak a súlyos és ellátatlan sérülés nyomai: sebei már varosodtak, hámlottak, péniszén és herezacskóján pedig fekete volt a bőr. Az apa szerint a fia hálaadás előtt részegen öntött ki lefolyótisztítót a padlón, majd beleült, úgy keletkeztek a sérülései. A rendőrségi eljárás során viszont a pár elismerte, hogy fiukat soha nem látta orvos, ők adtak neki néhány gyógyszert a harmadfokú égési sérüléseire.
A mentős szerint, aki a fiút először ellátta, a tini sérülései a legcsekélyebb mértékben sem voltak összhangban a pár magyarázatával, ezért eljárás indult ellenük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.