Alig ültek be az iskolapadba, szinte azonnal a legmélyebb barátság szövődött a két lány között. A 19 éves Mikayla Stern-Ellis és a 18 éves Emily Nappi Kaliforniából érkezett a louisianai egyetemre, és azonnal mindenkinek feltűnt: kicsit külsejükben, de főként jellemükben nagyon hasonlítanak egymásra.
– Tavaly nyáron vettük fel a kapcsolatot egymással, amikor szobatársat kerestem a Facebookon. Volt egy kérdőív, amit ki kellett tölteni, és az alapján lehetett választani, kivel lakhatsz együtt. Megnéztem Emily válaszait, és szinte szóról szóra megegyeztek az enyéimmel – mesélt megismerkedésük körülményeiről a Tulane Hullabaloo nevű újságnak Stern-Ellis.
Annak ellenére, hogy végül nem lettek szobatársak, összebarátkoztak, és folyamatosan leveleztek is egymással. Amikor a téli szünet alatt Stern-Ellis megmutatta édesanyjának legjobb barátnője képeit, az anyuka egyből gyanút fogott.
Hogyne: eddig nem volt szó a történetben arról, hogy Stern-Ellis apja valójában egy spermadonor – kézenfekvő volt tehát, hogy az anyuka azonnal megnézze a donor azonosítószámát. Hamar kiderült, hogy lánya és legjobb barátnője valójában testvérek, hiszen mindkettejük ugyanattól a férfitól fogant! Ez megmagyarázza azt a szoros köteléket is, ami kimondott szavak nélkül is kialakult a két fiatal között.
– Én csak jó oktatást akartam a lányomnak, ő pedig talált magának egy testvért – idézi Stern-Ellis édesanyját az egyik helyi lap.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.