Két hónapig nem mutatkozhatott férje, az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un mellett felesége, akiről tegnapig úgy hitték, a leszámolási hullám áldozatává vált.
Szoldzsu kedden az állami televízióban tűnt fel, egy olyan összejövetelen, ahol Kim Dzsong Il halálának második évfordulójára emlékeztek. Szol Dzsu megtörve, lefogyva, koránál jó tíz évvel öregebbnek tűnt, de legalább életben van – írta róla a dél-koreai sajtó.
Vélhetően vizsgálati fogságból került elő. Egyszerű ruhát viselt. Meg kellett válnia élénk színű kosztümkabátjaitól és 350 ezer forintot érő, Makaón keresztül Phenjanba csempészett Dior táskájától. A retikül árából pont egy észak-koreai tanár egyévnyi keresete jön ki.
A táska egy képen szerepelt mindössze. Ez két éve készült, egy vidéki előadás közben, ahol Kim és neje vett részt. A képkockát először megvágták, majd megsemmisítették, harmincötezer másik fotóval együtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.