800 liter aszúeszenciát loptak el Mádon

kár
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 07. 10:00
Elloptak nyolcszáz liter natúr aszúeszenciát egy mádi pincészetből. A pénzben kifejezhető értéknél azonban sokkal nagyobb a borász kára: az idei ritka jó évjárat volt.
Sütő Dániel, Zimber Szilvia

A jövőmet lopták el! – érzékeltette veszteségét az a mádi borász, aki hétfőn reggel hűlt helyét találta az ötvennégy literes üvegballonokba töltött idei natúr aszúeszenciájának. – Általában hétvégén is mindennap kimegyek a pincészetbe, éppen most úgy alakult a program, hogy ez elmaradt, így nem tudom, melyik éjjel vihették el – tette hozzá a neves borász, aki a nyomozás érdekében kérte, ne írjuk meg a nevét.

A tolvajok a hátsó ajtót feszítették fel, és kocsira pakolták a 800 liter értékes nedűt. A natúr aszúeszencia úgy készül, hogy a kései szüretelésű fürtökről a botrytiszes szemeket kézzel leválogatják, és abból saját súlyánál fogva préselődik ki a magas, 650–800 gramm literenkénti cukortartalmú eszencia.

Öt kiló szőlő egy kiló aszúszemet ad, a tízmázsás kádból 30–40 liter eszencia csöpög le, amit azután legalább öt évig érlelnek. Érzékelhető tehát, mennyi munka, törődés van benne. Nem véletlen, hogy az aszúeszencia literjéért – érleléstől, évjárattól, pincészettől függően – 30–80 ezer forintot is elkérnek. Emellett egy tokaji borász számára dicsőség is a kiváló aszúeszencia.

– A rendőrség jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Az eljárás eredményes lefolytatása érdekében egyelőre bővebb tájékoztatással nem szolgálhatunk – közölte Gaskó Bertalan alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rend­őr-főkapitányság szóvivője a Borssal.

A megkárosított borász azt kéri kollégáitól, szóljanak a szerencsi rendőrségen, ha ismeretlen eredetű natúr eszenciát kínál nekik valaki megvételre, vagy tudomásukra jut, hogy olyas valakinél van nagy mennyiségű aszúeszencia, aki nem foglalkozik borral. A nyomravezetőnek félmillió forint díjat ajánl fel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.