Krisztina halála: a megölt kocogó kisfiát is kihallgatták

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 17. 08:15
Három órán át kérdezgették a rendőrök a 11 éves Rolit, elsősorban a gyilkosság estéjéről. Az apa ott lehetett a kihallgatáson, amikor viszont a pszichológus beszélt a gyerekkel, Lajost kiküldték.
P. Gál Judit

Korábban megírtuk, hogy információink szerint több tettest keres a rendőrség a szeptember 25-i soroksári gyilkossággal összefüggésben.

Kardosné Gyurik Krisztinát futás közben kapták el, durván bántalmazták, mielőtt megölték. Úgy tudjuk, kezét és lábát külön-külön összekötözték. A bicikliúttól néhány méterre találták meg a holttestét.

A gyilkosság óta a BRFK nyomozói nagyon széles körben hallgattak ki tanúkat az ügyben. Az asszony kollégái, barátnői mellett a férj barátai is sorra kerültek. Ez egy nyomozás során bevett rutin, ahogy az is, hogy Krisztinának a Facebookon történt teljes levelezését kinyomtatták, az alapján pedig több újabb kérdés merült fel.

– Utoljára vasárnap hallgattak ki a rendőrök, azt, hogy eddig hány kihallgatáson voltam, nem tudom megmondani – nyilatkozta a Borsnak Kardos Lajos, aki elmondta, az ő jelenlétében törték fel Krisztina Facebook-oldalát a rendőrök.

Ezek után végigkérdezték, kit ismer és kit nem a felesége internetes ismerősei közül. A férfi azt is megerősítette, hogy a kisfiát egy speciálisan a gyerekek kihallgatására kialakított szobában hallgatták ki nemrég a Teve utcai rendőrpalota hetedik emeletén.

Kardos Lajos képtelen felfogni, hogy örökre elvették tőle a feleségét

– Egy rendőrnő hallgatta ki Rolikát, de volt a szobában még egy nyomozó és egy pszichológus is. Körülbelül másfél órán át kérdezték elsősorban a gyilkosság estéjéről – fejtette ki a férj. – Ezután tartottak egy kis szünetet, majd egy pszichológussal beszélt Roli. Ezen a vizsgálaton én már nem lehettem ott. Összesen körülbelül három-négy órán át voltunk a rendőrségen.

Kardos Lajos lapunk kérdésére elmondta, semmi konkrétumot nem mondanak neki a rendőrök a nyomozásról. Ő is csak találgatni tud, miközben képtelen felfogni, hogy örökre, végérvényesen elvették tőle a feleségét.

A férfi kérdésre közölte a nyomozókkal, hogy szívesen vállalná a poligráfos (hazugság) vizsgálatot, de a rendőrök eddig nem éltek ezzel a lehetőséggel. Mint mondta, hangsúlyozták, hogy ő nem gyanúsítottja az ügynek, azok a kihallgatások, amelyeknek részese, rutinfeladatok a nyomozók számára.

Ezen a bokros részen találták meg az asszony holttestét

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.