Hihetetlen! Hétéves kisfiú buktatta le a nő gyilkosát

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 21. 16:30
Unalmában rúgdosta a homokot David, amelyből váratlanul kifordult a brutálisan meggyilkolt nő támadójának kése.
Bors

Azt sem tartja kizártnak, hogy nyomozó lesz, vagy akár rendőr. A hét éves kisfiú mindenesetre már most elmondhatja magáról, hogy egy gyilkost rács mögé juttatott.

David ugyanis megtalálta a kést, amivel a kocogó nőt megölhették - a tettes élete végéig rácsok mögött maradhat.

2013. július 7-én találták meg a huszonkilenc éves Lena holttestét Lübeck közelében. A házas, kisgyermekes anyukát egy bokor tövében találták meg, többször nyakon szúrták.

David ugyanezen a napon az anyujával sétált az erdőben, a rendőrök azonban feltartóztatták őket. Másnap ismét útra keltek, a kíváncsiság is hajtotta őket. David a lábaval a porban kutatott a környéken, és hirtelen előbukkant egy úgynevezett szőnyegvágó kés. “Nézd anya, mit találtam!” - kiáltott fel, pár perccel később pedig egy pillangókés is előkerült.

A két vágószerszámon a rendőrök megtalálták annak a negyvenöt esztendős Norman L.-nek a DNS-ét, aki korábban már szexuális bűncselekmények miatt a rendőrség látókörébe került.

A gyereknek most majd a bíróság előtt is el kell mesélnie a történetét.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.