Hihetetlen: 60 évig egy vascsőben élt az asszony

élet
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 10. 21:00
71 éves korában hunyt el egy amerikai asszony, aki hat évtizeden keresztül egy vascsőben élt. A gépet soha nem hagyhatta el, különben meghalt volna. A körülmények ellenére befejezte a gimnáziumot, sőt egyetemi diplomát is szerzett.
Bors

Martha Mason 11 éves korában vált teljesen mozgásképtelenné egy gyermekbénulásos járvány során. Az asszony ekkor került be először egy egész testét beborító vastüdőbe. A cső csupán a fejét hagyta szabadon, azonban a nő még így is sikeres életet élt – írja a Daily Mail.

A lebénulást követően az orvosok azt mondták Mason szüleinek, hogy legjobb esetben is csak egy évet jósolnak a lánynak. Ezzel szemben az asszony 60 boldog évet élt le a vastüdőben. Mason először azzal döbbentette meg környezetét, hogy elhatározta, betegsége ellenére be akarja fejezni a középiskolát, majd gimi után bejelentette: egyetemre akar járni.

Az asszony kiváló eredménnyel diplomát szerezett angol nyelvből és irodalomból ezt követően pedig a helyi lap újságírója lett. Szülei halála után egy ápolókból álló csapat lett a családja, akikkel Manson gyakran felolvasó esteket tartott és vacsorákat rendezett.

Halála előtt egyik utolsó interjújában az asszony így nyilatkozott a vascsőben eltöltött évekről: - természetesen, ha lett volna lehetőségem választani, nem így akartam volna leélni az életemet. De nagy szerencsém volt a szüleimmel és azokkal az emberekkel, akik foglalkoztak velem. Együtt a legjobbat hoztuk ki ebből a szokatlan helyzetből.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.