Aktuális

Majdnem belehalt iszonyú torzulásába a kislány- sokkoló fotók

Bors

2013. szeptember 24. kedd 15:00

Egy orrán növekvő jóindulatú daganat miatt a kis Zoe Mitchell már nyolchetes korában légzési gondokkal küzdött, így lélegeztetőgépre kellett kötni. A megállíthatatlan daganat emellett rettenetesen eltorzította a kislány arcát, akinek végül 9 évesen sikerült újraépíteni az orrát.

Zoe Mitchell kicsit korán, 27 hetesen született, ennek ellenére látszólag minden rendben volt a kislánnyal. Ám az orrán lévő kis piros folt gyors növekedésnek indult, és az orvosok megállapították, hogy hemangiómája van.

Az erekből kiinduló sejtburjánzás ugyan jóindulatú volt, ám hamarosan egy hatalmas, lila daganat csúfiította az újszülött arcát, és ami még ennél is rosszabb, a tumor fokozatosan elzárta a légutakat.

Zoe rendszeresen fulladozott, így az orvosok végül egy lélegeztetőcsövet ültettek a torkába, hogy biztosítsák a szervezet folyamatos oxigénellátását. A kislány ekkor mindössze nyolc hetes volt.

- Egyre nagyobb és nagyobb lett a daganat. Már túlnyúlt az orrnyergén is, és már a szemeit nyomta, így azok furcsa, rögbilabda alakúak lettek - meséli Zoe édesanyja, Caroline a Daily Mail cikkében. Ám a 36 éves kétgyeremekes anya azt is tudja, hogy sokkal rosszabbul is alakulhattak volna a dolgok.

- Ha nem veszik azonnal észre, akkor akár végzetes is lehetett volna ez a kinövés - meséli. - Tehát valamilyen szinten szerencse, hogy koraszülött volt, így még kórházban volt, amikor a daganat nőni kezdett, és azonnal tudták kezelni a fulladását.

Az orvosok először szteroidokat adtak Zoénak, hátha a kezelés csökkenti a tumort, majd, amikor ez nem segített, egy éven át kemoterápiát kapott. Végül 18 hónaposan sikerült annyira visszaszorítani a kinövést, hogy a kislány újra tudjon segítség nélkül lélegezni.

Ám a tumor ekkorra már teljesen szétroncsolta az orr bőr és porcszöveteit, így az egyébként is veszélyes eltávolító műtét nem oldotta volna meg az esztétikai problémát. Torz arca miatta Zoé rengeteget szenvedett, így szülei felkerestek egy plasztikai sebészt, hogy megtudják, milyen műtéti lehetőségek vannak.

Egy beavatkozást elvégeztek rajta már négy évesen, ám végül kilenc éves koráig kellett várnia, hogy az orvosok gyakorlatilag újraépítsék az orrát. Az operáció nagyon fájdalmas volt, ám Zoe boldog, amiért újra egészséges és átlagos kislányként élhet. A plasztikai sebészek szerint még lehet alakítani az orr formáján, ám csak akkor műtik meg újra, ha betöltötte a 16. évét.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

További cikkek

Korhatáros

Rettentő kínos: Pornó ment a Zoom-konferencián, vörösödtek a politikusok

Ez is érdekelhet

origo.hu

160-nal repült át a körforgalmon egy autós a Balatonnál - videó

888.hu

Kanadában döntöttek: a keresztény norma hirdetése tiltott, az LMBTQ propagálása legális

life.hu

Február 1-től kötelező lesz az oltás az 50 év felettieknek, védettségi igazolás kell fodrászatokban és a kozmetikai szalonokban is Olaszországban

magyarnemzet.hu

Brüsszel beismerte, miért tartja vissza a magyar helyreállítási pénzeket

szoljon.hu

A Jászkunságban is hódítanak a furcsa keresztnevek

koponyeg.hu

Hózáporokkal és viharos széllel jön a hidegfront

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: értékelés – szomorú, hogy kiestünk, de megérdemeltük

origo.hu

Sztárok, akik már vásároltak jegyet az űrbe - galéria

vg.hu

Milliókat nyerhetnek a kisvállalkozások a ma nyíló pályázaton

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: már 12 fertőzött van, a németek a visszalépést fontolgatják!

ripost.hu

A szerencse forgandó, de ennek a 3 jegynek idén nem lesz oka panaszra

origo.hu

Megint csalt, megint lebukott az RTL Klub