Plasztikai baki: mosoly helyett Joker szájat kapott - fotóval

divat
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 24. 14:30
Új hóbort hódít a dél-kóreai lányok körében. A perma-smile-ért, vagyis az állandóan mosolyra álló szájért súlyos összegeket hajlandóak fizetni egyesek. Egy lány azonban pórul járt: bájos mosoly helyett ő Joker vigyorát viselhet ez után az arcán
Bors

Önmagában már az a dél-kóreai szokás is furcsa, hogy a fiatal lányok felvarratják a szájzugaikat, hogy ajkaik állandóan mosolyra álljanak - ezzel jobban hasonlítva az európai lányokra. Egyiküknél azonban olyan "jól" sikerült a beavatkozás, hogy valóban arcára fagyhatott a mosoly tőle. Vagy, ha neki nem is, a körülötte élőknek biztos: a lány ugyanis most úgy néz ki, mint a Batman-filmekből megismert Joker.

A beavatkozás utáni kép egy interetes képmegosztó portálon jelent meg pár napja, s ékes bizonyítéka az emberi hülyeség határtalanságának. A perma-smile eléréséhez egyébként nem elég pusztán az arcizmokat átszabni, szükséges egy kettős álkapocs-műtét is, el kell vágni a páciens csontjait is, hogy a teljes arc lágyabb, európaibb képet kapjon. A teljes gyógyulás több hónap. Az ígéretek szerint a szájzugok a beavatkozás után mindig felfelé állnak majd, ezzel azt a látszatot keltve, hogy viselője állandóan mosolyog.

A műtéteket kínáló klinika reklámja szerint a perma-smile még egy átlagos arcot is gyönyörűvé varázsol azáltal, hogy a korábbi komor ábrázat helyett egy pozitívabbat kapnak a páciensek. Hát, a lány képét elnézve inkább mulatságos, mint gyönyörű a végeredmény.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.