Ezt a szörnyű kínt ne élje át egy apa sem

gin
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 20. 22:00
Lányát mérgezett alkohol ölte meg, a tragédiába nem tudott belenyugodni. 13 ezer kilométert utazott, hogy megtalálja a bűnösöket.
Bors

A 23 éves angol Cheznye Indonéziában, a dzsungelben lett rosszul, de mire 5 órával később a kórházba került, nagyon sokat romlott az állapota.

Apja és felesége azonnal elrepültek hozzá és barátjához, de a lány életét már nem lehetett megmenteni, 5 nap múlva meghalt. Miután mérgezett gint ivott, az orvosok tehetetlenek voltak.

Apja nem tudott belenyugodni az ottani igazságszolgáltatás tehetetlenségébe, ezért pénzt és energiát nem sajnálva visszarepült egy barátjával, hogy lebuktassák a boltot, ahonnan a mérgezett ital származott.

Megpróbált vásárolni a halálos alkoholból, de a boltban csak hamis viszkit kapott. Ezután értesítette a rendőrséget, hogy tartsanak házkutatást az üzletben. Ennek meg is lett az eredménye: három embert letartóztattak a metanollal mérgezett gin miatt.

A férfi két üveggel haza is vitt belőle Angliába, hogy megvizsgáltassa, ami után kiderült, fél deci már vakságot, egy deci pedig halált okozhat.

"Ha emiatt akár egy ember is megmenekül a haláltól, a lányom már nem halt meg hiába. Azt, amit én átéltem, egyik apának sem kívánom" - mondta az önként igazságot tevő férfi a Sunnak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.