A világhálón már igazi sztárnak számít Roscoe, hiszen világbajnok gazdája, Lewis Hamilton szinte naponta oszt meg róla egy-két cuki képet a közösségi oldalain.
A brit pilóta rajongói pedig alig várták már, hogy valamelyik Forma–1-es futamon is feltűnjön a gyűrött bundájú kutyus, s Barcelonában végre teljesült a kívánságuk.
Igaz, amint felbőgtek a versenygépek, a házi kedvenc azonnal a Mercedes nyugalmas – na és csöndes – motorhome-jába menekült. Úgy tűnik, neki nem jön be annyira a száguldó cirkusz, mint a gazdinak...
– Már Bahreinbe is magammal akartam vinni, de féltettem a hőségtől – mondta Hamilton. – Most meg átállási nehézséggel küzd, mert nemrég érkeztünk az Egyesült Államokból. A paddockban már megsétáltattam, de a garázstól távol tartom, az autók még nekünk, embereknek is elég hangosak, nemhogy egy kutyának. Egyébként gyerekkorom óta voltak kutyáim, szeretem bennük, hogy nagyon hűségesek és mindig boldogak, ha láthatnak. Mostantól minden európai futamra velem fog jönni.
Hamiltonnak egyébként nem hozott szerencsét az első edzésnapon a kis négylábú, hiszen a két szabadedzés egyikén sem sikerült beférkőznie a legjobb háromba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.