Szingli pedagógus ne tanítson erkölcstant?

oktatás
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 21. 09:00
Furcsa kritériumokat javasolt egy szülői szervezet a minisztériumnak a szeptembertől induló erkölcstanórákkal kapcsolatban. Dohányos, szingli, elvált pedagógus nem oktathatna.
Bors

Pedagógusok ezreit zárná ki az erkölcstanoktatásból a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) javaslata, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának küldtek. Erkölcstant az általánosban tanítanak majd. Egyik pedagógus sem lehet szexuálisan aberrált – többek közt ez áll a javaslatban. Miért fontos ez?

Háromezer ügy jutott tudomásukra, köztük ferde hajlamú tanárokról. Ebben a testneve­lés­óra alatti simogatástól a tábori tapizásig minden benne van – derült ki Keszei Sándor MSZOE-elnök Borsnak mondott szavaiból. Ám jogerős ítélet egyszer sem született. Keszei szerint az erkölcstan tanárának feddhetetlennek és támadhatatlannak kell lennie.

Ellenőrizni – a magán­életet is – szerintük a minisztériumnak kellene. De hogy mit és miként, arra nincs válasz. Más tanerőkkel elnézőbb a szervezet. Ha például egy matektanár vállal meg­élhetési kényszerből egy bárban sztriptízt (mint ahogy ez már meg is történt), az kifogásolható, de nem üldözendő – következtethetünk az elnök mondandójából.

Az Oktatásért Felelôs Államtitkárság lapunknak azt írta: a jelenlegi jogszabályok elégséges módon szabályozzák a pedagógusok alkalmasságának feltételeit. „Az egyesület kritériumai értelmezhetetlenek" – írja a tárca sajtóosztálya.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.