Kisbolygó száguld el a Föld mellett

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 15. 15:00
Elképesztő élményben lehet részünk ma este: egy kisbolygó szinte súrolja majd a Földet. Az aszteroida hipersebességgel száguld el mellettünk, másodpercenként hatvan kilométert tesz meg.

Egyedülálló égi tüneményben lehet részünk, ha ma este az eget kémleljük. A 2012 DA14 nevű kisbolygó ugyanis alig 27 ezer kilométerre halad el a Föld mellett. Ilyen közeli aszteroidát még soha nem sikerült megfigyelnünk.

– Nagyon sok kisbolygó kering a Mars és a Jupiter pályája között – magyarázza a Borsnak E. Kovács Zoltán, a Kecskeméti Planetárium csillagásza. – A gravitáció miatt azonban van, hogy a kisbolygónak módosul a pályája, ekkor sokszor a Föld felé suhannak el. Ezek a bolygók lehetnek hatalmasak – több kilométeresek is – és kicsik, azaz egy-két méteresek. A 2012 DA14 40-50 méteres – mondja a szakember.

A Föld mellett elsuhanó aszteroida olyan közel jön, hogy több percen keresztül is megfigyelhetjük. – Szabad szemmel ugyan nem, de távcsővel már látható. Előre kiszámítható röppályán mozog, így tudni lehet, hogy körülbelül 20 óra után ér legközelebb a Földhöz. Idehaza leginkább az égbolt délkeleti részén lehet majd látni – tájékoztat a csillagász. 

Az ország több pontján közösségi kisbolygónézést szerveznek: Budapesten, Pécsen, Szegeden, Szarvason, Miskolcon, Gyöngyösön és Sülysápon is várják előadással és megfigyeléssel az érdeklődőket. A bolygó hipersebességgel mozog, másodpercenként akár 40-60 kilométert is megtehet.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.