ATM buktatta le Gábort, Péter gyilkosát

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 06. 08:00
A thai rendőrök elfogták N. Gábort, akit a Phuketen élő R. Péter megölésével gyanúsítanak. Egy másik magyar ellen is hajtóvadászat indult.

Csak néhány napig tartott N. Gábor menekülése, tegnap Bangkokban elfogták a gyilkossággal gyanúsított magyart. A Bors úgy tudja: egy végzetes hiba vezette nyomra a zsarukat, N. Gábor ugyanis használta a bankkártyáját egy bangkoki bevásárlóközpontban az ATM-nél.

Úgy tűnik azonban, nem ő az egyetlen, aki részt vett R. Péter megölésében. Körözést adtak ki egy másik magyar állampolgár ellen is – a Phuketwan című újság szerint a férfit Louis Layork néven keresik.

A házban, ahol R. Pétert meggyilkolták, találtak egy kést. A thai zsaruk azt sem tartják kizártnak, hogy N. Gábor a társát is eltüntette és a körözött férfi már nincs is az élők sorában.

Mint arról a Bors beszámolt, N. Gábort egy másik, Thaiföldön élő magyar vállalkozó, Cs. László eltűnésével is összefüggésbe hozzák. Magyarországon kilenc körözés volt érvényben a férfi ellen, csalás, magánokirat-hamisítás, hivatalos személy elleni erőszak és testi sértés miatt. Utóbbi ügye egy parkolási vita kapcsán kerekedett.

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője közölte: a férfi egy közterületfelügyelőre támadt, majd elmenekült. M. Gábor a thai hatóságok előtt sem volt ismeretlen. A férfi kihallgatása lapzártakor még tartott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.