Vörös gólya: máris terhes a first lady

Észak-Korea
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 18. 16:00
Örülhetnek az észak-koreaiak, a hírek szerint ugyanis gyermeket vár first ladyjük, a legfőbb vezető, Kim Dzsong Un felesége. Ri Szol Dzsu létezéséről a nyár elejéig semmit sem lehetett tudni, mára viszont az ország arca lett.
Bors

Hetek óta nem láthatta a koreai nép a legfőbb vezető, Kim Dzsong Un nejét. Ri Szol Dzsu – akit csak néhány hónapja vállalt fel hivatalosan a diktátor – szeptember elején jelent meg utoljára a nyilvánosság előtt, akkor a divathóbortjairól szóltak a hírek. Azóta azonban eltűnt, és mindenki azt találgatja, mi történhetett vele. Nos, lapértesülések szerint gyermekáldás elé néz az elnöki pár, Ri a hírek szerint terhes.

Bár a pártvezetés egyelőre semmit sem közölt erről, beszédesek azok a képek, amelyek Ri legutóbbi nyilvános szereplésén készültek. A júliusi fotókkal összehasonlítva jól láthatóan elkezdett kigömbölyödni a first lady, főleg pocaktájékon, ami egyértelmű jele az áldott állapotnak.

Szintén sokatmondó, hogy legutóbbi vidámparki kirándulásukon már fel sem ült férjével a hullámvasútra.

A korábban popsztárként tevékenykedő Ri távolléte egyébként azért sem meglepő, mert a túlzott figyelem, ami rá irányult, már szúrta a pártvezetés szemét. Kim Dzsong Un szinte mindenhová magával vitte a feleségét, a veterán kommunista tábornokok pedig kezdtek féltékennyé válni a hölgyre.

Bár hivatalosan erről sem tudni semmit, erősen tartja magát az a pletyka, hogy Kiméknek már született egy házasságon kívüli gyermekük még 2009-ben. A jelek szerint azonban a „törvényes” trónörökös a mostani baba lesz, már amennyiben fia születik a diktátornak.

A tavaly decemberben hatalomra került kis Kim az elmúlt tíz hónapban jelentősen enyhített a korábbi brutális diktatúrán, főleg a nők elnyomásán és a külföldi luxuscikkek behozatalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.