Így kerüld el a villámcsapást

villám
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 07. 20:00
Bár azt gondolnánk, hogy magas házakkal beépített, zsúfolt nagyvárosban nem jelenthetnek veszélyt a villámok, ez sajnos korántsem igaz. Mint ahogy az sem, hogy a mai műszaki berendezések védettek lennének az „istennyila” csapásától. Összeállításunkból kiderül, mire érdemes ügyelni, hogy csökkentsük a villámcsapás veszélyeit.
Bors

Annak idején minden gyerek megtanulta, hogy ha vihar van, ki kell kapcsolni a tévét, sőt a konnektorból is jobb kihúzni a dugót. Manapság azonban a villámlások közepette is dolgozunk tovább a számítógépen, s nyugodtan nézzük a sorozatot tévén, esetleg pancsolunk a Balatonban a kánikula után oly’ üdítő langyos esőben. Papp Istvánt, a Villámvédelem Kft. vezetőjét arról kérdeztük, vajon tényleg védettek vagyunk már a villámoktól, avagy inkább felelőtlenek?

– Ma már szigorúbban veszik a villámvédelem kiépítését, de rengeteg épület van még védelem nélkül – mondta a Borsnak elöljáróban a szakértő. – Pedig az elmúlt évtizedekben egyre gyakoribbá váltak a villámcsapások, és a káresetek hazánkban. Egy átlagos családi ház villámvédelmének kialakítása 80–600 ezer forint között van, egy panel épületé 800–900 ezer forint. De nem csupán az előírások miatt lenne fontos. Ha belecsap a villám egy hungarocellel szigetelt panelházba, akkor épp ez a külső borítás kap könnyen lángra, lévén nagyon jól éghető anyag.

A lakásokon belül önállóan is védekezhetünk, ez ugyan 40–50 ezer forintunkba kerül, de ha van otthon számítógép, egy jobb tévé és egyéb elektromos masinák, akkor megéri megelőzni, hogy olvadt műanyaggá váljanak a drága berendezések. A bevásárlóközpontokban kapható túlfeszültségvédelemmel ellátott elosztók nem nyújtanak megfelelő biztonságot: villámcsapás esetén gyakorlatilag eggyel több olvadt műanyagunk lesz.


Van alapjuk a hiedelmeknek

ÁLLÍTÁS: Áramtalanítani kell a számítógépet, a tévét, a vonalas telefont stb. vihar idején, sőt az antennát is ki kell húzni a készülékekből.
INDOKLÁS: Igaz, mert a hálózaton megjelenő túlfeszültség egykettôre tönkreteheti a lakásban mûködô elektromos berendezéseket, kárt tehet továbbá a számítógép internetes modemében is.

ÁLLÍTÁS: Veszélyes zuhanyozni, mosogatni, de még a vízvezetékkel érintkezni is, amikor villámlik.
INDOKLÁS: Bizony ám! Ha az épületnek nincs, vagy nem megfelelő a villámvédelme, s a vízvezeték egy esetleges villámcsapás hatására feszültség alá kerül, az valóban életveszélyes lehet.

ÁLLÍTÁS: A fémnyelű esernyő, sőt a bekapcsolt mobiltelefon is veszélyes lehet viharban, mert magához vonzhatja a villámokat.
INDOKLÁS: Sajnos ez is így van. Igaz, ehhez jellemzően olyan terepen kell lenni – például kietlenebb helyen a szabadban, domboldalon stb. –, ahol egyébként is fennáll ennek a veszélye.

ÁLLÍTÁS: A vihar idején ne tartsuk nyitva az ablakot, még akkor se, ha a kánikula után jólesne a hűs levegő, mert a nyitott ablakon keresztül is becsaphat a villám!
INDOKLÁS: Sok tragikus történet igazolja: sajnos ez is igaz. Tavaly valaki éppen a vihar miatt akarta lakása ablakát becsukni, amikor halálos villámcsapás érte.

ÁLLÍTÁS: Ha futunk a viharban, nagyobb esélyünk van a villámcsapásra, mint amikor egy helyben állunk.
INDOKLÁS: Ez is igaz. A legfontosabb, hogy lehetőleg zárt lábbal álljunk a talajon. Tanácsos leguggolni, s úgy is maradni, míg a villámlás nem csöndesedik, s a vihar nem vonul odébb.

ÁLLÍTÁS: A kocsiban nem érhet villámcsapás.
INDOKLÁS: Igaz, a hagyományos, zárt karosszériájú autókban abszolúte biztonságban vagyunk, ám a vászontetős kocsik még zárt állapotban sem nyújtanak védelmet az égi szikra ellen. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.