A rendőrök tegnapminden házba bekopogtak, és egy fiatalember fotóját dugták az ott lakók orra alá, az iránt tudakozódva, ismerik-e őt. A rendőrséget hiába kérdeztük, nem árulták el, kit ábrázol a kép, és miért keresik a férfit. Kata volt barátját tegnap kihallgatta a rendőrség, de úgy tudjuk, alibije van, semmivel sem gyanúsítják.
– Én is úgy tudom, hogy Kata volt barátja nem gyanúsított – mondta a Borsnak a lány apja, B. Pál. A férfi is tud a fotóról, de ő sem ismeri azt, akit ábrázol.
A lány vasárnap hajnalban tűnt el, egy szórakozóhelyről indult hazafelé egyedül, de nem érkezett meg. Egy térfigyelő kamera még látta útközben, nem messze az otthonától.
Tegnap kora este egy járókelő hívta a rendőröket: Katáék lakásától nem messze, egy bokros részen holttestet talált. Bár lapzártánkig a rendőrség hivatalosan nem erősítette meg, hogy az eltűnt lány holtteste az, a Bors értesülései szerint őt azonosították. Ráadásul azt állapították meg, hogy az áldozatot meggyilkolhatták. Arra a kérdésre, miképpen, az igazságügyi orvos szakértőtől várnak választ. Az ügy kinyomozására külön csoportot alakítottak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.