A Demokratikus Koalíció elnöke még kedden beszélt arról, hogy 1984-ben írt szakdolgozatát – amelyet a Hír TV szerint sógoráéról másolt – ellophatták, így ha az egyetem nem, akkor ő feljelentést tesz. Az egyetem tegnapi közleményében azt írta: feljelentést tettek a rendőrségen a dolgozat eltűnésével kapcsolatban, illetve kibővítették a tényfeltáró bizottság feladatkörét is, így az a plágiumgyanút, valamint az eltűnést egyaránt vizsgálja. Április közepén derült ki, hogy Gyurcsány másik, a közgazdaságtudományi tanszéken 1990-ben írt dolgozatát leselejtezték, az 1984-es diplomamunkáját viszont sehol sem találják. A volt kormányfő kedden azzal fenyegetőzött, hogy kiperli a vagyonukból az őt plágiummal vádlókat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.