Előkerült Gyurcsány sógorának szakdolgozata

Rozs Szabolcs
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 04. 14:00
A volt miniszterelnök nem reagált a fejleményekre, ahogy az egyetem sem. Az utóbbi munkatársai szigorú dékáni utasítást kaptak arra, hogy az ügyről nem nyilatkozhatnak.
Bors

 

Megtalálták a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának, Rozs Szabolcsnak 1980-ban A Balaton-felvidék szőlészete és borászata című, eddig eltűntnek hitt szakdolgozatát – adta hírül a Pécsi Újság.

Ennek azért van jelentősége, mert a volt miniszterelnök négy évvel később, azonos címen írt diplomamunkájának bírálata már előkerült. Rozs Szabolcs szakdolgozatának otthon őrzött példányát a múlt héten mutatta be a Hír Tv, amely plágiummal vádolta meg az exkormányfőt. Gyurcsány Ferenc azonban megkérdőjelezte a dokumentum hitelességét.

A volt kormányfő eddig azzal érvelt a minden alapot nélkülöző támadásokkal szemben: több, mint gyanús, hogy kizárólag az ő és a sógora dolgozata tűnt el az egyetemről. A pécsi lappal közölték: szigorú dékáni utasítást kaptak arra, hogy mivel a PTE feljelentése miatt nyomozás indult az ügyben, nem nyilatkozhatnak. Gyurcsány szintén nem reagált a fejleményre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.