Ágnes számlájáról 25 millió tűnt el

bank
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 07. 08:45
A gyermekeit egyedül nevelő asszonyt vagy a testvére, vagy a hitelügyintézője verte át, most mégis az ő házát fogják elárverezni.
S. D.

 

Rejtélyes körülmények között tűnt el a felvett hitel Dékei Ágnes számlájáról. A gyermekeit egyedül nevelő édesanya testvére folyamatos könyörgésének engedve ugrott bele egy 25 millió forintos, svájci frank alapú jelzáloghitelbe. A testvér azzal érvelt: akkora tartozást halmozott fel, hogy hitelezői már halállal fenyegetik. A hitelügyintézés feltűnően gyorsan ment. 2008. január 21-én aláírták a szerződést, 22-én pedig valaki Dékei Ágnes ügyfélazonosítójának segítségével jelezte a banknak, hogy másnap fel kívánja venni a pénzt az érintett fiókban. Ez meg is történt, de Ágnes állítása szerint ezt nem ő tette meg.

A pénz átutalásáról az egy héttel később megérkezett bankszámlakivonatból értesült, ahogyan arról is, hogy azt valaki egy nappal később leemelte. A számlához rajta kívül csak ketten fértek hozzá: a testvére és a hitelügyintéző. Előbbi fél évvel később nyomtalanul eltűnt – ma is keresik –, utóbbiról állítja a bankfiók: minden szabályosan történt. – A végrehajtás már megindult, a bank kiadta a tartozásomat egy bírósági végrehajtónak. A házunkat felbecsülték, de a megállapított érték véleményem szerint mélténytalanul alacsony, úgyhogy fellebbezek. Talán ezzel is nyerek egy kis időt – reménykedik az asszony.

– Arra hivatkoznak, hogy az én ügyfélazonosítómra adták ki a pénzt. Megkértem a fiókot, mutassák meg azt a pénztárbizonylatot, amelyet aláírt az átvevő, ez bizonyíthatja, hogy én voltam-e vagy illetéktelen harmadik személy. De a bankban nekem ezt nem hajlandók megmutatni – panaszolja Ágnes. Megkerestük az érintett pénzintézetet, ahol kérték ügyfelük írásos beleegyező nyilatkozatát, de hozzátették: nem nyilatkoznak, mivel rendőrségi eljárás folyik az ügyben. Ágnes viszont hiába kérte, hogy a végrehajtással várják meg legalább a nyomozás eredményét.

A Budapesti Rendőr-Főkapitányság közölte: ismeretlen tettes ellen nyomoz az ügyben az I. kerületi kapitányság, a közeljövőben további nyomozati cselekmények várhatók. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.