Hiszem, hogy a megfogant élet élni akar. A szüleit akarja. Aki trükközni vágyik vele, inkább védekezzen, és már a gondolattól szégyellje magát!
A három férfi és egy mózeskosár című vígjátéktól kezdve a Miss Saigon musicalen át a berlini Ezüst Medvére jelölt Gyönyörű országig egy sor alkotás foglalkozik azzal, milyen, ha egy férfit csak évekkel később szembesítenek azzal, hogy apa.
Számomra ezt, valamint az egyéjszakás kalandnak álcázott, hosszú távú üzleti befektetést hiúsíthatja meg a svéd liberális párt javaslata, miszerint egy magzat 18 hetes koráig eldöntheti a férfi, hogy lemond-e szülői jogairól és kötelezettségeiről. Vagyis mielőbb tájékoztatni kell, nem lehet eltitkolni előle a szülővé válás tényét.
Igaz, szimpatikusabbnak tartanám, ha konkrétan ezt mondaná ki a javaslat, nem pedig a negatívumra fókuszálna. A pasik meghatározó része ugyanis sokként éli meg az apaság hírét, s bár a többség idővel megbékél, mi több, fellelkesül, egy ilyen szabályozás – félő módon – élből a gyerekről való lemondás lehetősége felé terelheti a teremtés koronáit. Mi több, megerősítheti a családalapítási vágy elfojtását, növelheti az egyéjszakás kalandok és az abortuszok számát.
Hiszem, hogy a megfogant élet élni akar. A szüleit akarja. Aki trükközni vágyik vele, inkább védekezzen, és már a gondolattól szégyellje magát!
