Tudom, hogy nem érdemes magyarázatot keresni az értelmetlen vérontásra, de bárhogy is nézem a tunéziai mészárlást, csak öngólt látok.
Mérhetetlen veszteség az áldozatok hozzátartozóinak, drasztikus érvágás a turizmusra erőteljesen építő országban élők számára, s komoly támadás a világvallások között helyett kapó iszlámmal szemben.
E frissen szerzett sebek lassan gyógyulnak, s szinte biztos, hogy nem múlnak el nyom nélkül. Gondoljunk csak azokra, köztük honfitársainkra, akik túlélték ugyan a lövöldözést, ám lelküket mégis megsebezték a történtek! Lesz még számukra boldog nyár? Vagy a vakáció évszakáról most már mindig a fegyverropogás jut az eszükbe? A vízpartról a holttestek és sebesültek látványa? A forró napsütésről a sokkoló káosz, melyben támadók, biztonságiak és hétköznapi turisták kavargó látványa meg zaja elevenedik meg?
Létezhet még ezután „szabadságra megyek”- életérzés a számukra?
